Monthly Archives: május 2011
A balatoni halelhullás kezelésére támogatást vár a BHNp
Erről tájékoztaott Puskás Zoltán, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.(BHNp) vezérigazgatója. Puskás Zoltán emlékeztetett arra, hogy a BHNp a halászati joggal együtt megkapta a halg
Bács-Kiskunban itt-ott az egész termést elvitte a fagy
Farkas Zoltán tájékoztatása szerint a gazdák minden tőlük telhetőt megtettek, hogy megvédjék gyümölcsöseiket, ám a helyenként talajszint felett 2,5-3 méter magasan húzódó fa
Termőföld értéktérképet készített az OTP
Az elemzés szerint az ország területének 83 százaléka, közel 7,7 millió hektár áll művelés alatt. Ennek 59 százaléka szántó, negyede erdő, 13 százaléka rét és legelő, míg az egy
Emelkedik az európai búzaár a csapadékmentes idő miatt
DSM acquires the premixing unit in Romania
When the competent authorities approve the takeover the move expands the company s global network of premix facilities and offers DSM improved access to the growing Romanian livestock feed market. Wit
Több ezer utast szállítana Kelet-Magyarországról a Malév
Gergye Ottó, a Malév kereskedelmi vezérigazgató-helyettese debreceni sajtótájékoztatóján elmondta: március végétől Debrecen mellett Miskolcról, Szegedről és Pécsről szállítja buszo
A kukorica közel 100 százalékát elvetették Zalában
Kártérítést akarnak a fagyos kertészek
Cukor ide, cukor oda
Ahogy fogalmazott: „2014-ig meg van kötve a kezünk, az uniós cukorszabályozás miatt, de utána gondos tervezéssel, a magyar gazdák kőkemény érdekvédelmével változtathatunk a magyar cukort
A kisvállalkozásoknak, helyi termékeknek kell előnyt élvezniük
Az Európa nap és helyi termékek fesztiválja keretében tartott szakmai fórumon az államtikár elmondta, hogy eddig a vidékfejlesztésre szánt uniós források 60 százalékát a pályázók ö
Megindult az elefántcsontparti kakaóexport
Egy a Bollore Africa Logistics társaság tulajdonában lévő hajót berakodtak. „Most 1.796 tonnát rakodtunk be és hamarosan megérkezik egy 9 ezer tonnás hajónk is” – mondta Kwame Kwass
Hamar kimerült a megújuló energiás pályázat kerete
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nemrégiben jelentette be, hogy a keretek kimerülése miatt felfüggeszti az épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinál
A belvíz és az aszály egyszerre okoz gondot a gazdáknak
A tájékoztatóból kiderül: 2011-ben eddig a sokéves átlagnál mintegy 50-60 milliméterrel kevesebb csapadék hullott a megyében. A belvízzel borított területek nagysága – köszönhetően
Zöldkártya hitel a területalapú támogatás előfinanszírozására
A bank az OTP Zöldkártya hitel-programot április végén indította el. Ezzel kapcsolatban Gyuris Dániel, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese elmondta: az ország legnagyobb hitelintéz
A támogatott szőlőkivágás elvégzését május 15-ig be kell jelenteni
Az Agrár Forgóeszköz Hitelprogram részletei az MFB honlapján
A termelők és a tenyésztők 1-50 millió forint között, a termeltetők – azaz az integrátorok – 250 millió forintig vehetik igénybe a kedvező kamatozású hitelt. A kamat mértéke 8 százal