Category Archives: Archív

Budai Gyula a szlovák mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterrel tárgyalt Nyitrán

A magyar agrártárca képviselője a közép-európai régió agrárgazdasága szempontjából kiemelkedő 39. AGROKOMPLEX Nemzetközi Kiállítás megnyitóján vett részt.

Czomba Sándor szerint sikertörténet a dél-bihari mintaprogram

Az öt bihari településen – Berekböszörmény, Körösszakál, Körösszegapáti, Magyarhomorog és Mezősas – 69 családnak megélhetést biztosító, a hagyományos szántóföldi zöldségtermesztési kultúrát felélesztő programban résztvevők munkabérét és járulékait az NGM biztosítja – ismertette Czomba Sándor.

A tejtermékek forgalmi adójának 5 százalékra csökkentését javasolja a tej terméktanács

A takarmányárak beláthatatlan emelkedése a felvásárlási árak és a tejtermelői támogatások idei csökkenésével együtt akkora jövedelemveszteséget okoz, amely egy újabb válság képét vetíti előre.

Augusztus 29-ig dönt a kormány a Gyulai Húskombinát megsegítéséről

A kormány álláspontja szerint az értékteremtő, termelő munka jelenti a követendő utat Magyarország számára.

Megépült a harmadik biogázfejlesztő fermentor a kaposvári cukorgyárban

Hájos László, a Magyar Cukor (MC) Zrt. vezérigazgató-helyettese a csütörtöki projektzáró sajtótájékoztatón elmondta: a társaság 100 százalékos tulajdonában lévő Biogáz Fejlesztő Kft. tavaly márciusban kezdte meg a harmadik fermentor építését a még fel nem dolgozott alapanyagból kinyerhető biogáz előállítására.

Megbeszélést tartott a kormány a sertéságazat helyzetéről

A sertéságazatról szóló egyeztetésen többek között a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért, illetve élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára, a Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetésért felelős helyettes államtitkára, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége, valamint a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke vett részt – közölte a Kormányszóvivői Iroda.

Véget ért a debreceni Farmer Expo – 35 ezer látogató

Négy nap alatt több mint 35 ezren keresték fel a vidék-Magyarország legnagyobb agrárexpóját, ahol az idén meghaladta a háromszázat a kiállítók száma – tette hozzá a szakember.


Hiánycikk lehet a magyar bor

Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy a szokásos 3-3,5 millióval szemben mintegy 2 millió hektoliteres lehet az idén megtermelhető bor mennyisége.

Hungary business sector employment down 2.7 percent

The number of business sector employees fell by 50,000 from a year earlier to 1,815,900 in June, and was down 900 from May.

Győrben a TUI

Hámorszky András magyarországi cégvezető elmondta: évek óta jelen vannak egy partnerirodával a kisalföldi megyeszékhelyen, de a legnagyobb helyi bevásárlóközpontban megnyílt képviselettel dunántúli jelenlétüket kívánják erősíteni.

Gyenge terméshozammal zárják a szezont a felvidéki gazdák

A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) statisztikái szerint országos átlagban eddig közel 30 százalékos csökkenést tapasztaltak a gabonafélék és a repce terméshozamaiban a tavalyihoz képest.

A vártnál több őszi búzát arattak Vas megyében

Az elmúlt öt évben átlagosan 4,5-4,6 tonna búza termett hektáronként, az idén viszont a csapadékhiány miatt gyengébb volt a termés.

Komposztálható csomagolóanyag a Biopackpro Kft.-től

Az Első Magyar Csomagolástechnikai Klaszter fejlesztései a lebomló, környezetbarát csomagolóanyagok bevezetéséhez című projekt megvalósításához 2009-ben 421,25 millió forintos támogatást nyert, a Közép-Magyarország Operatív Program keretében (KMOP).

Csökkent a globális aranykereslet

A Nemzetközi Aranytanács (WGC) adatai szerint a második negyedévben 990 tonna aranyra volt kereslet, ami 7 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Short cash, sausage maker Gyulai cuts output

The company is filling orders with delays of 2-3 weeks because of the lack of liquidity, Mr Ruck said. It needs HUF 1.5bn in additional resources to continue to fill orders, and another HUF 200m-300m a week to fill them on time, he added.

Vészforgatókönyv készül a Gyulai Húskombinátra

Ruck János, a Gyulai Húskombinát vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy elmaradt a Gyulai Húskombinát csütörtökre tervezett igazgatósági ülése.