Category Archives: Cég
Élmezőnyben a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem az idei felvételi eljárásban
A 2025-ös felsőoktatási felvételi eljárás adatai alapján a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) továbbra is kiemelkedő népszerűségnek örvend a jelentkezők körében. Az országosan 51 intézményt felvonultató felvételi „versenyben” a MATE idén is az élmezőnybe, a felső harmadba került. Nemcsak a jelentkezések összlétszáma mutatott növekedést, hanem azoknak a száma is, akik első helyen jelölték meg a MATE-t, ennek eredményeként közel 3300 hallgató kezdheti meg tanulmányait az egyetem különböző campusain.
Hogyan csökkenthetők a hulladéktüzek?
A nyaranta évek óta vissza-visszatérő forróság nemcsak az emberi szervezetet terheli meg extrém módon, hanem szárazsággal és csapadékhiánnyal párosulva a spontán tüzek fellobbanását is elősegíti. Lángra tud lobbanni a hulladék is, ezért sem mindegy az, hogy rakunk-e a háztartási hulladékba éghető, gyúlékony anyagot vagy sem.
A MERITAL Vagyonkezelő Kft. 3 MWh kapacitású villamosenergia-tárolót épít Baján

A MERITAL Vagyonkezelő Kft. 3 MWh tárolókapacitású energiatároló-rendszert épít Baján európai uniós támogatással. A beruházás tervezett összköltsége 550,46 millió Ft, melyhez Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve a „Hálózati energiatárolók telepítése energiapiaci szereplőknél” program keretében, Európai Unió finanszírozásban 202,5 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyújt. Az RRF-6.5.1-23-2024-00066 azonosító számú pályázat keretein belül megvalósuló energiatárolók telepítése illeszkedik az Európai Unió 2030-as klímapolitikájába, igazodik a hazai energiastratégiához, valamint elősegíti az ÜHG kibocsátás csökkentését.
Több hulladékot is lehet szelektíven gyűjteni
Sokat sikerült fejlődni a szelektív hulladékgyűjtés terén az elmúlt időszakban, de még lehet, sőt kell is fokozni ezt a tevékenységet a gyűjtés mennyiségének növelésével, új háztartások bekapcsolódásával. Ennek megvalósulásához azonban több odafigyelésre és szemléletbeli változásra is szükség van.
Gyakrabban viszik el a biohulladékot
Az élelmiszerpazarlás globális probléma, Magyarországon is aggasztó az élelmiszerhulladék mértéke. A szelektív hulladékgyűjtés, azon belül a biohulladék külön gyűjtése azonban az élelmiszerpazarlás elleni küzdelem egyik hatékony és kulcsfontosságú eleme.
Új, innovatív növényvédőszer csomagolás a Syngentától
A Syngenta 2019-ben csatlakozott ahhoz a széleskörű iparági összefogáshoz, mely célul tűzte ki a zárt áttöltő rendszerek (CTS) létrehozását az európai piacon 2030-ig. A CTS easyconnect rendszer – négy európai országban zajlott sikeres tesztidőszak után – immár több mint 20 európai országban elérhető.
Sikeres évet zárt a DTkH Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
A múlt év számos eredményt hozott a hulladékgazdálkodási szektorban, a központi fejlemények mellett a régiókoordinátoroknál is jelentős a fejlődés. A DTkH Duna–Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-nél például februárban Cegléden, márciusban Kecskeméten indult el a biohulladék gyűjtése, szeptembertől öt új, környezetkímélőbb kukásautóval dolgoznak, októberben elindították a szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő kampányukat, Kecskeméten pedig már épül egy új gyűjtési-feldolgozási rendszer, miközben a cég újra névadó szponzora lett a Duna-Aszfalt DTKH Kecskemétnek.
Mintegy 100 ezer köbméterrel nőtt a Pilisi Parkerdő élőfakészlete tavaly
A Pilisi Parkerdő Budapest és tágabb környezetének több mint 60 ezer hektáros állami tulajdonú erdőterületét, azaz zöldvagyonát kezeli. Ezek az erdők biztosítják mintegy 3 millió ember számára a jó levegőt, a szél és zaj elleni védelmet, a mindennapi természetközeli sportolási és rekreációs lehetőségeket, miközben szintén ezek az erdők alkotják Budapest és agglomerációjának klímavédelmi zöld infrastruktúráját. A Pilisi Parkerdő szakmai tevékenysége sokrétű, felelőssége jelentős: nem csupán az erdők, hanem emberek és közösségek jóléte múlik rajta.
Elegendő jó minőségű kalászos vetőmag várja a tavaszi vetést
Kiváló és elegendő kalászos vetőmag kerülhet a földbe tavasszal a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) szerint. A szervezet közzétette a tavaszi árpa, a tavaszi búza és a tavaszi zab vetőmagjaira tájékoztató árát, amely egységesen tonnánként nettó 160 ezer forint.
Garantiqa: sikeres az új garanciaprogram – Az összes hazai nagybank csatlakozott már a 600 milliárd forintnyi kkv-hitel kihelyezését lehetővé tevő programhoz
A tizedik bank is csatlakozott az október elején indított Garantiqa InvestEU Garanciaprogramhoz, ezzel a teljes hazai bankszektor felsorakozott az összesen 600 milliárd forint összegű vállalati hitel kihelyezését segítő programhoz. Magyarország célja, hogy 2025-ben a GDP-arányos növekedés 3 százalék feletti legyen. Ez elképzelhetetlen az itthon működő vállalkozások több, mint 90 százalékát kitevő, a foglalkoztatottak 72 százalékát alkalmazó kis- és középvállalkozói szektor fejlődése nélkül.Felkészülten várja a megnövekedett ünnepi forgalmat a HungaroControl
A magyar léginavigációs szolgáltató előzetes, adatalapú becslése alapján a karácsonyt megelőző két hétben 6 százalékkal lesz erősebb a forgalom a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. A társaság közel 6 millió utas biztonságos közlekedését segíti majd hazánk légterében, az évről évre növekvő forgalom kezelésére pedig megerősített kapacitásokkal készül.
Mit tegyünk a hamuval?
Fűtési szezonban a szilárd tüzelőanyagok égési melléktermékeiről nem lehet eleget beszélni. Ilyenkor lehet híreket hallani például arról, hogy egy kuka majdnem kigyulladt a belerakott hamuban maradt izzó parázs miatt, illetve, hogy ezek az égési melléktermékek mennyire veszélyesek tudnak lenni. Pedig ezek hasznosíthatók, mégpedig nem is akárhogyan.
Nehéz anyagi körülmények között élő, tehetséges gyerekek vehették át ösztöndíjukat az MBH Bank székházában
Ismét megrendezte hagyományos ösztöndíjátadó ünnepségét az MBH Bank és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, amely során 44 régi és 18 új meghívott ösztöndíjast köszöntöttek a bank székházában megrendezett ünnepélyes oklevélátadó ünnepségen. Az MBH Bank és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nagy hagyományú ösztöndíjprogramja több mint negyed évszázada elkötelezetten támogatja a rászoruló, ám kiemelkedően tehetséges és ambiciózus fiatalokat. Az 1997-ben alapított példaértékű programhoz az évek során számos cég és magánszemély csatlakozott, jelenleg 150 tanuló tanulmányaihoz biztosítva ezzel értékes támogatást.
Több milliárdos fejlesztés Kecskeméten
A Közép-Kelet-Magyarország régió koordinátoraként működő DTkH Nonprofit Kft. egyik központi fejlesztése egy 120 ezer tonnás kapacitású, hulladékfeldolgozó és előkészítő technológiára épülő rendszer Kecskeméten.
MBH Bank: Évi akár 160 milliárd forinttal is bővülhet az agrárium jövedelme a beruházási pályázatok révén – Erősödő beruházási kedv és finanszírozási igény látható az ágazatban
Évi akár 160 milliárd forinttal is növekedhet az agrárium jövedelme 2026-2027-től a most indult vidékfejlesztési pályázatok keretében megvalósuló beruházások révén, ami több mint 10 százalékos jövedelembővülést jelentene az ágazat számára – közölte az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletága. A fejlesztési kedv erősödött az év eleje óta, a hitelintézet friss felmérése szerint a 300 millió forintnál nagyobb árbevételű ügyfelek mintegy 70 százaléka tervez beruházást 2024-2025-ben. A bank mindehhez kapcsolódóan bejelentette, hogy a finanszírozás mellett a pályázatmenedzsmentben is teljes körű segítséget nyújt az agrárvállalkozásoknak fejlesztéseik sikeres megvalósításához, valamint ellenálló- és versenyképességük növeléséhez.
Milliárdos fejlesztések a Nitrogénműveknél
A hazai mezőgazdaság egyik meghatározó szereplőjeként a Nitrogénművek Zrt. kulcsfontosságú szerepet tölt be a vegyiparban. Magyarország egyetlen magyar tulajdonban lévő műtrágyagyártójaként az elmúlt években folyamatos fejlesztésekre és innovációkra törekedett, hogy a gyártási folyamatokat még hatékonyabbá és környezetkímélőbbé tegye. A vállalat által végrehajtott beruházások és fejlesztések nem csupán a gyártás rugalmasságát és hatékonyságát növelték, hanem lehetővé tették számukra a jobb alkalmazkodást a piaci igényekhez a fenntartható műtrágyázás lehetőségének megteremtésére törekedve. Azonban a hatékonyság javulása és a sajátságos, a világban egészen egyedi magyar szabályozás okozta plusz terhek miatt nem tudnak érvényesülni a gazdák költségeiben – írta a Portfólió.









