Category Archives: Események
Nyerteseket hirdettek a Nemzeti Agrártehetségek versenyében
2019 őszén Nemzeti Agrártehetség Program néven hirdetett pályázatot az agrárterületeken tevékenykedő doktoranduszok és fiatal kutatók számára a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK). Az eredményhirdető rendezvényen Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója kiemelte: az ezredforduló óta nagyobb változások történtek az agrárium területén, mint a megelőző 100 évben, ennek pedig egyenes következménye, hogy radikálisan felértékelődik a technológia, a kutatás és az innováció az elkövetkező időszakban.
Jövő héten amerikai-kínai részmegállapodás?
A kínai kereskedelmi delegáció január 13-án Washingtonba utazik egy négy napos látogatásra, amelynek során aláírhatják az amerikai-kínai kereskedelmi háború lezárását célzó részmegállapodást – közölte bennfentes forrásokra hivatkozva internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Tejfeldolgozó üzemet adtak át Petőfiszálláson
Megnyílt a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség moszkvai képviselete
Magyarok Karácsonya Ópusztaszeren
A magyar nyelv, keresztény hitünk, szokásaink, hagyományaink és történelmünk, kultúránk megőrzése, megóvása és továbbadása mindannyiunk feladata. A közös múlt és közös jövő, az advent és a karácsony ünnepei erősítik a magyarság öszetartozását – hangsúlyozta Farkas Sándor az ópusztaszeri Magyarok Karácsonyán.
Megállapodott az importvámokról az Egyesült Államok és Kína
Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Kína vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, az Egyesült Államok pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.
Megduplázná a halfogyasztást az agrártárca
Magyar márkák: értékek őrzői
A tájékoztatás, a szórakoztatás mellett az értékőrzés is jelentős szerepet kap az „Arculat és identitás 2. – Vezető magyar márkák tradicionális múlttal és innovatív jelennel” című most megjelent igényes kötetben – fogalmazott az Agrárminisztérium kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztosa a könyv bemutatóján.
Környezeti együttműködés Kelet-Európában
Hazánk továbbra is partnerségre törekszik Moldovával
Hazánk továbbra is elkötelezett a Moldovai Köztársasággal való szakmai és üzleti kapcsolatok kiszélesítése mellett – jelentette ki Farkas Sándor miniszterhelyettes Zinaida Greceanîi, a moldáv parlament elnökével folytatott tárgyalások után Budapesten. A megbeszélés során a felek áttekintették az agrárium előtt álló globális kihívásokat, mint például a klimatikus tényezők megváltozását, illetve az új fogyasztói szokások megjelenését.
Fogyasztásösztönző kampányt indít a kormány
Ösztönzi a szaktárca a versenyképes szójatermelést
Agrárösztöndíjakkal segíti a fejlődő országokat Magyarország
Hazánk a hétköznapokban jól hasznosítható, fontos mezőgazdasági ismereteket ad át a fejlődő országok leendő agrárszakembereinek. Abban hiszünk, hogy a problémákat helyben kell megoldani, és többek között egy sikeres ösztöndíjprogrammal segítjük a rászoruló országokat, miközben a kezdeményezés hazánk gazdaságának is hasznos – hangsúlyozta Belánszky-Demkó Zsolt, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a FAO-ösztöndíjprogram ünnepségén.
Az éghajlatváltozás hatása a mezőgazdaságra
Az agrárium versenyképességének növekedését segíti a Vidékfejlesztési Program
Dinamikusan fejlődik a magyar élelmiszeripar
Az erősödő magyar gazdaság és az emberek növekvő reáljövedelme a hazai élelmiszeripar lehetőségeit is bővítik, ugyanis idén csak az első félévben több, mint 5 százalékkal nőtt az értékesítésük. A mezőgazdasági termelők számára ez rendkívül nagy jelentőséggel bír, mivel az erős élelmiszeripar stabil és kiszámítható piacot jelent számukra is – hangsúlyozta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a Magyar Édességgyártók Szövetsége rendezvényén.