Category Archives: Mezőgazdaság

Több mint tíz év után először csökkent a termőföld ára Magyarországon tavaly

Tavaly megtört a földpiac több mint egy évtizede tartó, évi 10 százalék körüli emelkedő trendje. A termőföld hektáronkénti átlagára 2023-ban 2,172 millió forintra csökkent az előző évi 2,186 millió forintról – összegezte éves földpiaci elemzésének következtetéseit az Agrotax Kft.

Mentett mosómedvével gazdagodott a Budakeszi Vadaspark

Új lakóval találkozhatnak a Budakeszi Vadaspark látogatói. A kétéves mosómedve, Gerda izgalmas utat tett meg az erdőből a Vadasparkig. Bár az új állat már augusztus óta a Vadaspark lakója, bemutatását állapotfelmérés, szükséges gyógyászati ellátás majd beszoktatás előzte meg.

Lépéskényszerben az agrárium? – A K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyertesei

Az új fogyasztói trendek, mint az alternatív étrendek és a készételek iránti kereslet növekedése, illetve a geopoltikai és a klímahelyzet fokozódása erőteljesen meghatározzák a mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlődési irányait, átrendezik az élelmiszerpiacot. Mindezekre új megoldásokat kell találni, amelynek megvalósításában kiemelt szerepe van a motivált és tudásorientált fiatal agrárszakembereknek, a K&H a fenntartható agráriumért díj ezért kilencedik alkalommal ismerte el munkájukat. Az idei nyertesek olyan kutatási területekkel foglalkoznak, mint a tápanyag-visszapótlási technológiák a növénytermesztésben, a fenntartható vízgazdálkodás vagy a növényi alapú antibiotikumok alkalmazása az állattenyésztésben.

MBH Bank: komoly fordulat az élelmiszerárakban

Komoly fordulat mutatkozott az élelmiszerárakban 2023 októberében az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzői szerint. „Úgy tűnik, elmaradt a kereskedelemben szokásosnak tartott negyedéves áremelés, sőt, több élelmiszer árában csökkenés következett be, nemcsak havi, hanem immár éves alapon is. Vannak termékek, amelyeket tehát nemcsak idén szeptemberhez, hanem 2022 októberéhez képest is olcsóbban vihetünk haza a boltokból” – állapították meg a Központi Statisztikai Hivatal által pénteken közölt élelmiszer-inflációs adatokat értékelve.

Túrázz fenntartható módon és biztonságosan!

Az ősz különösen frekventált túrázási időszak, ilyenkor a kevésbé gyakorlott kirándulók is túrabakancsot húznak, ami nem is meglepő hiszen az őszi időjárás kellemes túrázáshoz, az erdő pedig változatos színekben pompázik. Azonban a változékony időjárás és az egyre rövidülő nappalok különös óvatosságot kívánnak a túrázóktól, az erdő pedig azt várja tőlük, hogy túrázzanak fenntarthatóan.

Városierdő-fejlesztés Budapesten

A Pilisi Parkerdő Zrt. 2020-ban indította el Városierdő-fejlesztési Programját, amelynek hosszú távú célja a budapesti és Budapest környéki erdők ökoszisztéma-szolgáltatásainak biztosítása az itt élő emberek számára. A XX. kerületi Újtelepi-parkerdő Pesterzsébet Önkormányzatával közös fejlesztése e program egyik állomása, amelynek eredményeként a környéken élők egy, a mindennapi életminőségükhöz hozzájáruló zöld értékkel gazdagodtak.

Megszórja dollárral az ukrán mezőgazdaságot Amerika

Az Egyesült Államok még 250 millió dollárral (85 milliárd forint) támogatja Ukrajna mezőgazdasága működőképességének fenntartását – mondta az amerikai nemzetközi fejlesztési ügynökség igazgatója.

Nagyot ugrott 2010 óta a magyar agrárium hatékonysága

Minden nehézség ellenére 2010 óta a magyar agrárium az ötödik legnagyobb hatékonyságjavulást mutatja fel az Európai Unióban – mondta a Mezőgépgyártók Országos Szövetségének (MEGOSZ) gödöllői fórumán Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) államtitkára. Feldman Zsolt közölte: a beruházások változatlan áras értéke 2010 és 2022 között 80,8 százalékkal bővült, mindez hozzájárult az ágazat termelékenységének és nemzetközi versenyképességének növekedéséhez.

Egyszerűsítés és díjmentesség a fúrt kutaknál

Továbbra is díjmentesen üzemeltethetők a korábban létesített és bejelentési kötelezettségnek eleget tevő kutak – közölte Nagy István agrárminiszter.

Kwizda: klímavédelmi és fenntarthatósági díj

Új fenntarthatósági díj és nyilvános pályázat hívja fel a figyelmet a termőtalajok hasznos lakói, a földigiliszták nélkülözhetetlen munkájára, pótolhatatlan szerepükre. A Nova Agricultura díj aktuális mezőgazdasági és talajökológiai kihívásra irányítja rá a figyelmet, amivel az alapító, a Kwizda Agro Hungary elismeri és jutalmazza azokat, akik tevékenységükkel a kihívások megoldására és a társadalom edukációjára törekszenek. Az idei pályázat összdíjazása több mint kétmillió forint, szakemberek és a téma iránt érdeklődők is indulhatnak a különböző kategóriákban, a pályamunkákat pedig neves zsűri bírálja el, amelynek elnöke Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató.

Bezuhantak az élelmiszer-alapanyag árak a globális piacon

Már 11. hónapja van lejtmenetben a globális élelmiszerárak mutatója a februári – marginális – csökkenése után – jelentették az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szakértői. A 2023-as előrejelzések jó szezont ígérnek a gabonák esetében.

Majdnem duplázott a MATE

Rendkívül keresettek idén a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomára épülő szakirányú továbbképzései: az újonnan felvett hallgatók 340 fős létszáma közel duplája a tavalyinak.

Csaknem tíz évével bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe egy Pat nevű egér

Bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe Pat, a kilencéves és 210 napos egér: a San Diego-i állatkertben élő rágcsáló a legidősebb, emberi gondozás alatt álló egér a világon – közölte a rekordokat feljegyző szervezet. A Star Trek című tudományos-fantasztikus filmsorozat egyik színészéről, Patrick Stewartról elnevezett rágcsáló 2013. július 14-én született – közölte a San Diego Zoo Wildlife Alliance.

Több száz gazda vonult traktorokkal Párizsba egy betiltott növényvédőszer miatt

Több száz francia gazda vonult traktorokkal Párizs utcáira szerda reggel, hogy a növényvédőszer-korlátozások és más környezetvédelmi előírások ellen tiltakozzanak.

Oroszország mezőgazdasági termelése 10,2 százalékkal nőtt tavaly, Ukrajna a tavalyinál kisebb gabonaterméssel számol az idén

Oroszország mezőgazdasági termelése 2022-ben 10,2 százalékkal nőtt – derült ki az orosz  szövetségi statisztikai szolgálat (Roszsztat) által szerdán közölt adatokból. Ukrajna gabonatermése az idén 49,5 millió tonnára csökkenhet a tavalyi mintegy 51 millió tonnáról – közölte Denis Kudin ukrán gazdasági miniszterhelyettes.

Megszűnt az aszály, folytatódik a talajok őszi feltöltődése

A hét további részében többször lehet számítani nagy területeket érintő esőre, így folytatódik a talajok őszi feltöltődése – írta agrometeorológiai elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.