Monthly Archives: június 2009

Indul az iskolagyümölcs-program az Európai Unióban

A rendszer keretében a friss gyümölcs és zöldség beszerzését és iskolai szétosztását minden évben 90 millió euró erejéig fedezi az uniós költségvetés, és ezt a programban részt v

Sertéspestis gyanúja somogyi mangalicáknál

A telep tulajdonosa ugyanakkor azt mondta: egyetlen laboratóriumi vizsgálat sem bizonyította be, hogy a megbetegedést sertéspestis okozta, sőt, más fertőző betegségre sem adott egyértelmű

Milliárdok gépfejlesztésre az agrárágazatban

A támogatás igénybevételének részleteire oda kell figyelni, mert a határidő rövid, július 15-én lezárul a kérelmek befogadása – olvasható a Magyar Agrárkamara közleményében. A gép

Versenyekkel fűszerezett élelmiszeripari kiállítások

A legszembetűnőbb, hogy két nagy múltú és jelentős rendezvény, az UKBA Nemzetközi cukrászati, sütőipari és gasztronómiai szakkiállítás, valamint a FOODAPEST Nemzetközi étel, ital,

Kecsegét telepítettek a Tiszába

Csoma Gábor, az akciót szervező Halász Kft. ügyvezetője elmondta: ezúttal mintegy háromezer darab előnevelt kecsegével gazdagították a Tisza általuk kezelt középső szakaszának haláll

Romániában negyedére eshet a búzatermés

Viorel Matei (képünkön), a szövetség elnöke azonban a Mediafax hírügynökségnek azt mondta, hogy nincs ok pánikra. A sütőiparnak ugyanis országosan mintegy 2,2 millió tonnára va

AGRYA: Kiutazások külföldi tanulmányutakra

A rendelkezésre álló pénz fele uniós forrás, és az összeg legalább 16 kiutaztatást tesz lehetővé. A szövetség minden utazást anyagilag támogat. Mikula Lajos elmondta: az AGRYA

Viharkárok Somogyban

A legnagyobb mértékű veszteségeket Inke, Segesd, Ötvöskónyi, Kutas, Szabás, Nagykorpád, Kisbajom, Homokszentgyörgy, Lad és Patosfa térségében regisztrálták – mondta a főigazgató. Bes

Csökkent a dinnye termőterülete Magyarországon

A szakember szerint országosan ennek ellenére a tavalyihoz hasonló, jó közepes termést várnak a gazdálkodók. Mindez azt jelenti, hogy mintegy 200 ezer tonna dinnyére lehet számítani ebben

Újabb útfelújítások kezdődtek Pest megyében

A Közép-Magyarországi Operatív Program (KMOP) égisze alatt folyó projekt összköltsége az alkalmazott tartós műszaki megoldásoknak köszönhetően kiugróan magas, 3,6 milliárd forint, ame

Kormányhatározat a szabolcsi viharkárok enyhítéséről

A támogatás a tetőszerkezetben és a tűzfalban, kéményben keletkezett károk anyag költségeire, illetve munkadíjaira fordítható. Ez utóbbira csak akkor, ha a károsult nem tudja maga elvé

Több lesz a búza, még több a kukorica

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet főigazgató-helyettese a következő évek várható történéseiről kifejtette: a kukoricánál a génmódosított (gm) növény részesedése a globál

Többet kellene öntözni Magyarországon

Ligetvári Ferenc kifejtette: a kormány 2 évvel ezelőtt meghirdetett egy 40 ezer hektáros öntözőterület bővítési tervet, ám mindebből máig sem valósult meg semmi.

A Tesco-nak megy a szekér

Az ismertetett adatok szerint a Tesco forgalma 9,7 százalékkal nőtt a május 30-ával végződött negyedben: Nagy-Britanniában – ahol a cég az élelmiszerpiac 30 százalékát tartja ké

Most Afrika segíti Európát

A müncheni lap szerint húsz cég július közepén megalapítja a vállalkozást elindító konzorciumot és az első afrikai telepeken tíz év múlva elindul az áramtermelés. A projektet a vilá

Romániában nyomul a magyar agrárium

Isztin Ferenc elmondta: a szomszédos országban, a közeli Zimánd térségében egyeztek meg mintegy 300 földtulajdonossal a földbérlés feltételeiről. Ezt követően vonták művelés