Monthly Archives: január 2011
Románia most hódíthatja el Magyarországtól a befektetőket
A bukaresti napilap gazdasági szakértők véleményét ismerteti az írásában, amelyet a címoldalon is bevezet azzal a címmel: Hogyan lopjuk el a befektetőket Magyarországtól. Az
Orbán Viktor szerint az évtizedben nem reális az euró Magyarországon
Három támogatási jogcímet fizet az MVH
Kedvezőtlen adottságú területek (KAT) és Natura 2000 gyepterületek támogatására már 2010 decemberében elkezdődtek a kifizetések. A KAT keretében 3.486 ügyfél több mint 750
Magyar-ukrán mezőgazdasági kiállítás Gyulán
Kónya István (Fidesz – képünkön) elmondta: a kétnapos rendezvénysorozatra Ukrajna három megyéjéből 45 fős vállalkozói delegáció érkezik a fürdővárosba. Az ukrán vend
Importőrré válik csirkehúsból az EU az Európai Bizottság előrejelzése szerint
A gabonafélék esetében a bizottság alacsony készleteket és a hosszú távú átlagnál tartósan magasabb árakat jósol, míg az összesített hústermelés a prognózis szerint is
Sokasodnak a német exportproblémák a dioxinbotrány nyomán
A német élelmiszeripari szövetség szerint mennyiségileg egyelőre nem jelentős az a tétel, amelyre a tilalom vonatkozik, de a dominóelv alapján több ország csatlakozása már k
Hungarian snack maker exports to South Korea
Nobilis, a family-owned business established in 1985, had net sales revenue of HUF 1,1bn in 2010, down from HUF 1,5bn in 2009. In 2011, revenue could reach HUF 1,6bn, Ms Novak said. The p
Dél-Koreába exportál almaszirmot a mátészalkai Nobilis Zrt.
A szabolcsi jonatán alma és a belga csokoládé „házassága” révén előállított almaszirom több európai országban megtalálható, a szárított gyümölcstermékek előállításáva
Sztrájkolnak a francia kikötői dolgozók
A legjelentősebb szakszervezeti tömörülés, a CGT felhívására a sztrájkolók azt szeretnék elérni, hogy a kormány hagyja jóvá a munkáltatók és dolgozók között több éves tárg
Új ipari park Sümegen
A polgármester elmondta, hogy a kijelölt terület jelenleg szántóföld, s a régi ipari park közelében helyezkedik el. A terület az önkormányzat tulajdonában van. A városban ed
Csaknem ötödével nőtt a Südzucker profitja
Az üzleti év első háromnegyed évében az adózott eredmény 188 millió euró volt, 18,1 százalékkal több az egy évvel korábbi 159 milliónál, jelentették a csoportnál. A Südzucker
Hungary farm gate prices jump 31,0pc in November
Farm gate prices rose for the fifth month in a row. The price of crops increased 45,3 pc in November after a 37,1pc plus in October from the same month a year earlier. The price of livestock and
Novemberben 31 százalékkal nőttek az agrárárak
Tavaly január-novemberben az agrártermékek termelőiár-szintje 16,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit: közülük a növényi termékek ára 27,1, az élő állatok
Orbán Viktor szerint az évtizedben nem reális az euró Magyarországon
A kormányfő négy területet jelölt meg: nyugdíj, a munkanélküli segélyezés, a gyógyszertámogatás és a tömegközlekedés átalakítását. A munkaadók szövetségei támogatják a b
Keresik a búzát Romániában
Az Új Magyar Szó című bukaresti napilap összeállítása szerint Ágoston Attila, a Sarmasági Malomipari Rt., a régió egyik legnagyobb búzafeldolgozójának társtulajdonosa elmo
Magyarországra nem érkezett dioxinnal szennyezett tojás
Hozzátette: Németországból a tojás szállítása folyamatos, amit az élelmiszerbiztonságért felelős szakemberek a boltokban találtak, és megvizsgáltak, minden esetben negatív