Category Archives: Archív
A mezőgazdaságban a második fél évtől alkalmazzák a fordított adózást
A mezőgazdasági áfacsalások visszaszorítása érdekében július 1-jétől a gabonafélék, az olajos magvak és a fehérjenövények értékesítésekor a fordított adózás szabályait kell alkalmazni.
Egri Borvidék: megváltozhatnak az erőviszonyok
Összefogással, közös termelői céggel szeretnének erőt demonstrálni az egri szőlősgazdák. Megfelelő taglétszám esetén az egykori Egervin feldolgozó- és tárolókapacitásának megszerzése a cél.
Competition Office fines Spar HUF 85m
Lezárult a befektetőbarát településekért indított program.
A befektetésösztönzéssel, településmarketinggel és a befektetőkkel való kommunikációval is foglalkozó kurzus három szakmai modulját Debrecenben, Pécsen és Székesfehérváron tartották.
Elkészült a Nemzeti Aszálystratégia vitaanyaga
A belső egyeztetés már lezajlott, és hamarosan megkezdődhet a dokumentum társadalmi konzultációja – jelentette ki a vízügyért felelős helyettes államtitkár hétfőn Budapesten egy, a témáról tartott szakmai fórumon a kormany.hu-n megjelent beszámoló szerint.
A halászat hagyományait idézik fel az I. Balatoni Halásznapon Balatonföldváron
Az esemény különlegessége lesz, hogy a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halászai hosszú évek után először ismét „elszórják a nagyhálót”, más néven öreghálót, amely egykor a Balatonra leginkább jellemző halászati módszernek számított.
Az új állatorvosi kamarai törvénnyel javul a szakma színvonala
A VM közleménye szerint a gazdasági-társadalmi környezet változásai miatt az 1995-ben megalkotott állatorvosi kamarai törvény mára nem képes megfelelő keretet biztosítani az állatorvosok és a kamara működéséhez, ezért a módosítása helyett új törvény megalkotása vált szükségessé.
Idén is lesz Bikavérünnep Egerben
A hevesi megyeszékhely legnagyobb és legnépszerűbb, immár hagyományos rendezvényén az idén 40 borász kínálja borait, illetve a város 20 legrangosabb étterme az italokkal harmonizáló étkeket ajánl a látogatóknak – tájékoztatta az MTI-t a gasztronómiai fesztivál médiareferense, Kubik Elvira.
A rózsatermesztés egy vidékfejlesztési modell
Fazekas Sándor hozzátette: Szőregen, Magyarország egyetlen nagy rózsatermesztő tájkörzetében évente 4-5 millió rózsatövet termelnek a kertészek, ami a hazánkban termelt rózsa 98 százaléka.
Indul az őszi búza aratása Békés megyében hétfőn
Az őszi kalászosokból közepes termésre számítanak a júniusi becslések alapján.
Agrifirm aquires James & Son
James & Son has been providing excellent service to its suppliers and trusted products to its farmer customers for more than 160 years.
Süllő helyett harcsaivadékot telepítenek idén a Tisza-tóba
Hegedűs Gábor, a Tisza-tó halászati hasznosításával megbízott cég ügyvezető igazgatója az elmondta: ez évre szóló haltelepítési tervükben 100 ezer előnevelt süllő telepítése szerepelt, ám a szaporítás idején kialakult hideg, szeles időjárás miatt a partnercégüknél végzett előnevelés folyamata eredménytelenül zárult, a kishalak zöme elpusztult.
Magyarország időben befejezi a tojótyúkketrecek korszerűsítését
GM-feed may harm the reproductive system of animals
This statement was made recently during a press conference of the National Association for Genetic Security (NAGS).
A génmódosított növények segítik szomszédaikat kutatók szerint
A kutatók egy Kínában termesztett, genetikailag módosított gyapotfajtát vizsgáltak, amely bakteriális rovarölő szert (úgynevezett Bt toxint) termel.
Tizenötmilliárd forintos energia-beruházás Észak-Alföldön
Vámosi Gábor, az Észak-alföldi Regionális Energia Ügynökség vezetője kedden, Nyíregyházán, a térség önkormányzati energia napján tartott konferencia sajtótájékoztatóján elmondta: a három megyéből az elmúlt három évben összesen 418 pályázatot nyújtottak be energiai fejlesztésekre.









