Category Archives: Gazdaság
Mentett mosómedvével gazdagodott a Budakeszi Vadaspark
Új lakóval találkozhatnak a Budakeszi Vadaspark látogatói. A kétéves mosómedve, Gerda izgalmas utat tett meg az erdőből a Vadasparkig. Bár az új állat már augusztus óta a Vadaspark lakója, bemutatását állapotfelmérés, szükséges gyógyászati ellátás majd beszoktatás előzte meg.
Tóth László Levente: Agrárreformért kiált Európa
Nagyon nincs jól, hogy az uniós büdzsé mintegy 40 százaléka a Közös Agrárpolitikára (KAP) megy el. Úgy szórja a pénzt a gazdáknak az EU, mint mostanában Ukrajnára, csak éppen az agrárpolitikára sokkal régebben. Ideje végre megírni ezt. És igencsak ideje lenne végre változtatni rajta.
Lépéskényszerben az agrárium? – A K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyertesei
Az új fogyasztói trendek, mint az alternatív étrendek és a készételek iránti kereslet növekedése, illetve a geopoltikai és a klímahelyzet fokozódása erőteljesen meghatározzák a mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlődési irányait, átrendezik az élelmiszerpiacot. Mindezekre új megoldásokat kell találni, amelynek megvalósításában kiemelt szerepe van a motivált és tudásorientált fiatal agrárszakembereknek, a K&H a fenntartható agráriumért díj ezért kilencedik alkalommal ismerte el munkájukat. Az idei nyertesek olyan kutatási területekkel foglalkoznak, mint a tápanyag-visszapótlási technológiák a növénytermesztésben, a fenntartható vízgazdálkodás vagy a növényi alapú antibiotikumok alkalmazása az állattenyésztésben.
Megszórja dollárral az ukrán mezőgazdaságot Amerika
Az Egyesült Államok még 250 millió dollárral (85 milliárd forint) támogatja Ukrajna mezőgazdasága működőképességének fenntartását – mondta az amerikai nemzetközi fejlesztési ügynökség igazgatója.
Nagyot ugrott 2010 óta a magyar agrárium hatékonysága
Minden nehézség ellenére 2010 óta a magyar agrárium az ötödik legnagyobb hatékonyságjavulást mutatja fel az Európai Unióban – mondta a Mezőgépgyártók Országos Szövetségének (MEGOSZ) gödöllői fórumán Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) államtitkára. Feldman Zsolt közölte: a beruházások változatlan áras értéke 2010 és 2022 között 80,8 százalékkal bővült, mindez hozzájárult az ágazat termelékenységének és nemzetközi versenyképességének növekedéséhez.
Magyarország is megtiltja a mezőgazdasági termékek importját Ukrajnából
A kormány elkötelezett a magyar gazdatársadalom érdekeinek képviselete mellett, éppen ezért érdemi uniós intézkedések hiányában, Lengyelországhoz hasonlóan, átmeneti jelleggel megtiltja az Ukrajnából származó vagy onnan érkező gabona és olajosmagvak, valamint több más mezőgazdasági termék Magyarországra történő importálását – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Jövő év elejétől az élelmiszer-hulladékokat is szelektíven gyűjthetjük
A klímaváltozás immár a mindennapjainkban is érezteti hatását, lassanként például eltűnnek az eddig megszokott évszakok hazánkban. Klímánk védelme, bolygónk jövője szempontjából tehát kulcsfontosságú, hogy egyebek mellett csökkentsük az emberi tevékenységből fakadó üvegházhatású gázok kibocsátását. Ennek eléréséhez az Európai Unió a többi között azt a célt tűzte ki, hogy a tagállamoknak 2023. december 31-ét követően az élelmiszer-hulladékok szelektív gyűjtését is biztosítaniuk kell a háztartások számára. Ezáltal újabb jelentős lépést teszünk a jövő hulladékgazdálkodása, és így a körforgásos gazdaság megvalósítása érdekében – hívja fel a figyelmet Agatics Roland, a DTkH Duna-Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője.
A vadvilág és a biológiai sokféleség megőrzése közös feladatunk
Március 3-án ünnepeljük a Vadvilág Világnapját, idén éppen a veszélyeztetett, vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó CITES aláírásának 50. évfordulóján. 2023-ban a világnap mottója „Együttműködésben a vadvilág megőrzéséért”, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a saját szintjén mindenki hozzá tud járulni a vadvilág védelméhez és a biológiai sokféleség megőrzéséhez.
Bezuhantak az élelmiszer-alapanyag árak a globális piacon
Már 11. hónapja van lejtmenetben a globális élelmiszerárak mutatója a februári – marginális – csökkenése után – jelentették az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szakértői. A 2023-as előrejelzések jó szezont ígérnek a gabonák esetében.
Majdnem duplázott a MATE
Rendkívül keresettek idén a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomára épülő szakirányú továbbképzései: az újonnan felvett hallgatók 340 fős létszáma közel duplája a tavalyinak.
Csaknem tíz évével bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe egy Pat nevű egér
Bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe Pat, a kilencéves és 210 napos egér: a San Diego-i állatkertben élő rágcsáló a legidősebb, emberi gondozás alatt álló egér a világon – közölte a rekordokat feljegyző szervezet. A Star Trek című tudományos-fantasztikus filmsorozat egyik színészéről, Patrick Stewartról elnevezett rágcsáló 2013. július 14-én született – közölte a San Diego Zoo Wildlife Alliance.
Tovább kell erősíteni magyar-algériai agrárkapcsolatokat
A biztonságos élelmiszer-ellátás érdekében kiemelten fontos, hogy hazánk is megismerje az algériai termelési tapasztalatokat és technológiákat – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki hivatalában fogadta Mohamed Abdelhafid Henni-t Algéria mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárcavezetőjét.
Katasztrófahelyzetet hirdettek Dél-Afrikában az energiaválság miatt
Szükségállapotot hirdetett a dél-afrikai elnök a hónapok óta húzódó energiaválság miatt. A 60 milliós országban több hónapja csak a nap bizonyos időszakaiban juthatnak áramhoz a háztartások és a vállalatok, sokszor napi 12 órán át szünetel az áramszolgáltatás.
Több száz gazda vonult traktorokkal Párizsba egy betiltott növényvédőszer miatt
Több száz francia gazda vonult traktorokkal Párizs utcáira szerda reggel, hogy a növényvédőszer-korlátozások és más környezetvédelmi előírások ellen tiltakozzanak.







Súlyos károkat okozna az európai uniós – így a magyar – csirke- és étkezésitojás-termelőknek, ha megvalósulna az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal (EFSA) legújabb tanulmányában rögzített állatjóléti javaslatcsomag. Az EFSA-ajánlások kizárólag állatjóléti szempontokat vesznek figyelembe, de a súlyos környezetvédelmi, gazdasági és szociális következményekkel nem számolnak – véli lapunknak eljuttatott közös közleményében a Baromfi Terméktanács és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.


