Monthly Archives: április 2009

Elégedettek az energianövények termelői

Befejeződött Baranyában a biomassza-blokk tüzelőanyagaként – az úgynevezett erdei alapanyag mellé kiegészítésként – szánt energianövények betakarítása. A PANNONPOWER, valamint

Megegyeztek az élelmiszerkódexről

A Világgazdaság értesülése szerint gyakorlatilag elhárult minden akadály az élelmiszerkódex aláírása elől. Az érintett szakmai és érdek-képviseleti szervezetek a napokban alá is írj

A halászok nagy konkursense a kormorán

Először fordult elő Magyarországon, hogy szervezett keretek között gyérítették az egyik legellentmondásosabb megítélésű vízi madár, a kormorán egyre szaporodó állományát – mondta

Civilek kezébe került a Nemzeti Lovarda

A budapesti, Kerepesi út 7. szám alatti ingatlan a Nemzeti Lovardáért Közhasznú Alapítvány fennhatósága alá került, az üzemeltetést az alapítvány 100 százalékos tulajdonában lévő

Kormányzati támogatással terjed gyorsan az e-számlázás

Kőrös Zsolt, a Noreg Információvédelmi Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az unióban ott terjed gyorsan az e-számlázás, ahol a kormányzat támogatja, illetve kikényszeríti haszná

Uniós támogatásból felszámolható hulladéklerakók

A tervek szerint a több mint száz lerakóból 39-et rekultiválnak, 77 lerakót pedig a hulladék elszállításával számolnak fel – ismertette a projekt részleteit Huszti Gábor projektvezető.

Befejeződött a „Tölgyfaág” erdészeti ellenőrző akció

A közlemény szerint a tolvajok mintegy 900 köbméter fát tulajdonítottak el, illetve 200 köbméter volt az illegálisan kitermelt fa mennyisége. Az ellenőrzések során az erdőfelügyelők é

Tömeges csődtől tartanak a német tejtermelők

Ez mintegy 30 ezer gazdaság megy csődbe Németországban. Erről a német tenyésztők szövetségének (BDM) elnöke nyilatkozott. Az alacsony ár oka, hogy Európában 1-2 százalékkal több teje

Országos tűzgyújtási tilalom

A tűzesetek megelőzése érdekében az ország teljes területén lévő erdőkben és az erdőterületek határától számított 200 méteren belüli területen – a kijelölt tűzrakó helyen is –

A távmunka a leépítés alternatívája lehet

Radnai Tamás előadásában kiemelte: a távmunka alkalmazása költségmegtakarítással járhat, egyszerűbbé teszi a munkaerő-kölcsönzést, végül összehangolható más atipikus fogl

Elbocsátották a Lidl németországi vezetőjét

A Der Spiegel című hetilap vasárnap megjelent számában arról számolt be, hogy a Lidl – jogellenesen – belső aktákat vezetett az alkalmazottak betegségeiről. Eszerint az áruház dol

A Tesco a legnagyobb forgalmú kiskereskedelmi lánc

A Nielsen rangsora, amelyet a vállalatok saját közlése és becslések alapján állított össze, rávilágít arra, hogy az emberek boltválasztásában fő szempont, hogy szeretnének eg

Magyar javaslat az ökocímkére

Hegyi Gyula, az Európai Szocialista Frakció témafelelőse felszólalásában elmondta, hogy a különböző termékek környezetre gyakorolt hatásának fontos tényezővé kell válnia az

Könnyebb lesz Svájccal az állati termékek kereskedelme

Svájc már ma is az egyik legfontosabb piaca az európai agrártermékeknek, annak ellenére, hogy számos módon akadályozza az európai agrárexportot. Az alpesi ország piaca a világon az egyik

Hazai zöldség és gyümölcs az asztalokra

Magyarország éghajlatára, egyedülálló adottságaira és az évszázadok alatt felhalmozódott szaktudásra alapozva egyértelmű, hogy a mezőgazdaság komoly kitörési pont lehet. Ezen

Az italos dobozokat egyre többen gyűjtik szelektíven

A szervezet közleményében kifejti: Magyarországon látványosan fejlődik az italoskarton-csomagolások, vagyis a tejes és gyümölcsleves dobozok szelektív gyűjtése, amit jól mutat, hogy beg