Monthly Archives: június 2009

Utolsó tartalékaikat élik fel a tejtermelők

A Hajdú-bihari Napló szerint a francia, a holland vagy a német tejes gazda pontosan ugyanazzal a problémával kénytelen szembenézni, mint a cseh, a szlovák vagy éppen a magyar kollégái: a na

Újjáéledő őstermelői helyi piac Pilisszentivánon

Szilágyi Zsolt, aki a kereskedés régi-új formájának megszervezését segíti nonprofit alapon, arról számolt be, hogy a felmérések szerint mára falvak, városok százaiban támadt f

Csaknem 30 milliós bírság Csányi Sándor érdekeltségeinek

A versenytörvény értelmében összefonódás jön létre, ha egy vagy több vállalkozás közösen közvetlen vagy közvetett irányítást szerez egy tőle független másik vállalkozás

Új típusú agrárfinanszírozás válság idején

Az Új pénzügyi források, piaci lehetőségek az agrárágazatban és az élelmiszeriparban című, nemrégiben megrendezett konferencián banki és pályázati lehetőségekre hívták fel

Autóbérlő nagyhatalom lesz a szakigazgatási hivatal

A gyorsított meghívásos eljárást az indokolja, hogy a korábbi közbeszerzések sikertelenek voltak, a meglévő kocsik műszaki állapota pedig egyre romlik, és az üzemeltetés egyre többe ke

A GVH vizsgálja a Penny Market születésnapi akcióját

A GVH közleménye szerint a versenyhivatal észlelte, hogy a Penny Market üzletlánc ez év júniusában érvényes „13 éves akció”-ja során nem szolgáltatott megfelelő időtartamig és mennyis

Oszko supports proposals by road haulage companies

The ministry made the statement after Mr Oszko met for talks with president of the Hungarian Road Haulage Association Gyorgy Waberer following a meeting the National Interest Coordination Council (OET

Ománi érdeklődés a magyarországi rizs iránt

Farkas János elmondta: az arab ország biztosítaná azt a tőkét, amellyel ismét művelés alá lehetne vonni az egykori rizsföldeket. A mezőgazdasági szakember szerint azonban ehhez ko

Ellenőrzik a kölcsönös megfeleltetés előírásait

A kölcsönös megfeleltetés elve azt jelenti, hogy gazdálkodók az uniós mezőgazdasági támogatás fejében vállalják, hogy megfelelő minőségű élelmiszerrel látják el a fogyasztókat,

Júniustól változtak a munkajogi szabályok

A hírlevél ismerteti: a napi munkaidő tartamának alapulvételével a munkáltató eddig legfeljebb háromhavi, illetve legfeljebb tizenkét heti keretben határozhatta meg a munkaidőt. Az új sza

Megújuló Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar megyei utak

A Dél-Alföldi Operatív Program (DAOP) keretében Bács-Kiskun megyében az elmúlt hetekben elindult a Kiskunhalas-Jánoshalma összekötő út felújítása. A több mint 20 kilométeren zajló be

Danuta Hübner uniós projekteket tekintett meg vidéken

A delegációnak tagja volt többek között Marco Orani, az Európai Bizottság Regionális Politikai Főigazgatóságának Magyarországért felelős csoportvezetője és Jean-Marie Seyler,

Bericap Hungary investing EUR 2m

The new production line will turn out caps for markets in Norway, Denmark and Sweden. Bericap invested EUR 4m at its plant in 2008. It won a HUF 145m grant from the Economic Operative Programm

Újabb gazdaságfejlesztési pályázatok jelennek meg

A közreműködő szervezet tájékoztatása szerint a logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztésére a GOP-ban 9,899 milliárd forint, a KMOP-ban 2,583 milliárd forint keret hirdetnek m

Jó termés a nagykörűi cseresznyésekben

Nagykörűn több mint százharminc éves hagyománya van a cseresznyetermesztésnek. A mintegy 120 hektáron elterülő helyi cseresznyés, valamint az összesen további 20-30 hektárnyi, re

Airbus gépeket vásárol a Qatar Airways

A katari nemzeti légitársaság 20 darab A320 típusú és 4 darab A321-es utasszállító gépet rendelt összesen 1,9 milliárd dollárért. Az első két repülőt még idén leszállítja a gyár