Monthly Archives: december 2008

Merev álláspontok az élelmiszer-piaci tárgyalásokon

Elmondta: a szerdai egyeztetésen – amelyet a minisztérium vezetői külön-külön folytattak a termelőkkel és a gyártókkal; valamint az élelmiszer-kiskereskedelmi láncokat képviselő megbíz

Egyre több céget számolnak fel

Az idén az év első tizenegy hónapját tekintve összesen 18 százalékkal indult több felszámolási eljárás mint 2007 azonos időszakában. A számokból ugyanakkor még korai messzemenő köv

Kedvezően fogadták az új erdőtörvény-tervezetet

Kis János, az Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) főosztályvezetője a bizottság ülésén elmondta, hogy a tervezet kidolgozásakor fontos cél volt a felesleges bürok

Megalakult az MNVH tanácsa és elnöksége

Kevesen emlékeznek arra, hogy Glatz 2005 márciusában, a Magyar Agrárkamara által a földosztás hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett konferencián Ópusztaszeren elvesztett uniós csat

Exportlehetőség az uniós gazdaságélénkítés

Az Európai Bizottság múlt héten ismertette javaslatát az összesen mintegy 200 milliárd eurósra tervezett intézkedéscsomagra, amelynek elemei között a munkahelyek megvédésére, a kereslet

Parlament előtt az új erdőtörvény

Gőgös Zoltán szerint a törvény várhatóan a jövő év márciusának második felében léphet majd hatályba. Az államtitkár kiemelte, hogy az új törvény a falopások visszaszorítása ér

Kevesebb élelmiszert vettünk a III. negyedévben

Magyarországon az élelmiszer és vegyiáru kiskereskedelmi forgalma értékben, nominálisan 2008 harmadik negyedévében 5,7 százalékkal csökkent, miután az első negyedévben 8,8, a másodikba

Francia-magyar genomikai-biotechnológiai tanácskozás

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) közleménye szerint a három éves programra a felek összesen mintegy 6-6 millió eurót különítenek majd el. Ebből az összegből várhatóa

Nem készíthet mindenki kaviárt

A vonatkozó nemzetközi egyezményt eddig 174 ország írta alá. Ebben az államok kötelezettséget vállaltak arra, az ide vonatkozó előírásokat is hozzáigazítják a szóban fogó egyezségh

Az agrártárca egyeztet a kereskedőkkel

Az agrártárca kiemelt figyelmet fordít a hazai élelmiszerbiztonság további erősítésére, a fogyasztók bizalmának megőrzésére és a hatóságilag ellenőrzött, minőségi termékeket el

Évente 1,2 millió liter gyümölcspálinka

Így összességében mintegy 1,5 millió liter körüli pálinka kereskedelmi forgalmazásáról beszélhetünk, idén várhatóan többről, mert új pálinkafőzők jelentek meg a piacon. Az úgyne

Gyümölcslégyártó Faddon

A cégvezető hozzátette: osztrák technológiával gyártanak majd teljes értékű gyümölcslevet, amely nem tartalmaz hozzáadott anyagot, tartósítószert. A terméket zárt láncon értékesí