Monthly Archives: április 2009
Kevesebb lesz a gabona
Ezt a hatást azonban mérsékli, hogy a tavalyi rekord termés után a gabonakészletek növekednek. A FAO búzából 3,7 százalékos terméscsökkenésre számít idén. Az élelmiszerárak
A Csiki-Bege túl van a csődvédelmen
A cégcsoport még március 28-án kért csődvédelmet autókereskedelemmel foglalkozó részlegére, mivel az idei év első három hónapjában nem tudta rendezni a likviditási problémái
Hárommilliárdos szennyvíz-beruházás Szabolcsban
Az uniós projekt előkészítésére 77 millió forint támogatást nyert az érintett ajaki, anarcsi, dombrádi, gyulaházai és nyírkarászi önkormányzat – mondta a tárca vezető tisztségvisel
Állásra váltható a külföldi tapasztalat
Debreczeni Ferenc, a tanácskozást szervező és több mobilitási projektet is felügyelő Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. (ÉARFÜ) igazgatója a beszédében elmondta: a
Felszámolás helyett inkább eltűnnek a cégek
A Direktinfo kft. ismerteti, hogy az idén az első negyedévben már több mint 2.000 vállalkozás adószámát függesztette fel, 3.100 cégét pedig jogerősen törölte az adóhivatal.
A hiányzó alapismeretek miatt buknak a kkv-k
A 2009 áprilisában végzett felmérésen a Marketing Commando közleménye szerint a 421 megkérdezett kkv vezető 90 százaléka (382 vezető) voksolt arra, hogy az üzleti alapinformációk hiány
Új logisztikai központ épül Üllőn
Debreczeni Mária a beruházás összegét nem közölte, mint mondta, azt üzleti okokból nem hozzák nyilvánosságra. A Goodman Üllő Airport Logisztikai Központ összesen 155 ezer négy
Dolgozókat vesz fel a gemenci erdőgazdaság
Az erdőgazdaság közleményében kifejti: az összesen 173,5 millió forintos ráfordítással azoknak teremtenek munkalehetőséget, akik vállalják több ezer hektárnyi erdőterület ápolását
Küldi az APEH az egyszerűsített bevallási ajánlatokat
Az önadózás idén bevezetett új formájának lényege az, hogy az adózó egy nyilatkozattal megbízhatja az adóhivatalt, hogy a rendelkezésére álló adatok alapján készítse el a személyre
Erősítik a gátat a Tiszán
A folyó töltését Vásárosnamény és Lónya között 28 kilométer hosszon, mintegy 6,5 milliárd forintos költségből emelhetik meg – mondta a környezetvédelmi és vízügyi tárca tisztség
A Linamarnál rövidebb lesz a hét
Hozzátette: az eredmény csökkenésére legnagyobb hatással a halasztott adó képzés tárgyévi hatása volt. Ivanics János a korábban bejelentett létszámleépítésről elmondta: a d
Kevesebb igazgatósági és felügyelőbizottsági tag
Az NVT szerdai közleménye szerint az idén össztársasági szinten az igazgatósági és felügyelő bizottsági tagok tiszteletdíjának összköltsége 50 százalékkal csökken az elmúlt évhez
Bajnai taps Istvan Varga for economy minister post
Mr Bajnai had earlier tapped Tamas Vahl for the post, but the nomination was withdrawn after the press reported SAP Hungary had been fined for cartel activity while Mr Vahl headed the company.
Jelentős uniós támogatás a magyar-szlovák partnerségre
A 2008. decemberében zárult felhívásra 246 pályázat érkezett be a határmenti magyar és szlovák megyékből, ezek közül 106 pályázatot és 17 projekt koncepciót támogatott a Közös Mon
Oszkó: később bővülhet a kedvezményes áfakulcs köre
A pénzügyminiszter kifejtette: a pótköltségvetés nincs napirenden, be kell tartani a prioritásokat, ezért most elsősorban a válságkezeléssel kell foglalkozni. Az egyszerűsített vállalko
Magyar-orosz üzletember találkozó Szentpéterváron
Gilyán György, Magyarország moszkvai nagykövete egy szentpétervári sajtótájékoztatón arra emlékeztetett, hogy 2002 óta gyorsan fejlődtek a magyar-orosz gazdasági kapcsolatok. Ezt mutatja